Aug.15
Szép és kellemes napot kedves ismerőseim!
Megint eltelt egy hónap. Igazából semmi különös esemény nem volt azonkívül hogy tegnapelőtt ránk szakadt az ég, azt hittük itt a világvége. Olyan vihar volt, hogy vízszintesen esett az eső. Tegnap voltunk az Aqvaparkban "Erdélyi Töltött káposztát" főzni. Egy jótékonysági rendezvény szervezésében az Egerszegi Nagycsaládos Egyesületet képviseltük. Egy nagyon tartalmas és mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött. Nem csak főztünk, fürdésre is maradt bőven időnk, kipróbáltunk minden létező csúszdát, és medencét. Szóval nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekeinkről nem is beszélve.
Júl.10
Sziasztok kedves látogatóim!
Megint eltelt egy hét, és történt is egy-két apróság jó meg rossz is.
Illetve ha jobban bele gondolok rossz hír annyi van, hogy sajnos nem került elő a macskám, de vannak jó híreim is. Az első és legfontosabb hogy még mindig van munkám. Tudjátok ez azért nagy hír mert a mai gazdasági helyzetben semmi se biztos. nagyon szeretem amit csinálok és remélem hosszú távon működni is fog, most jelen pillanatban ez látszik. A másik nagy hír, hogy kaptunk egy gyönyörű szép hófehér nyulat. Nagyon tündéri kis állat. Majd készítek róla is fotót.
Amúgy meg mindenki jól van, a gyerekek elmentek focizni, mivel Sportnap van ma Csonkán, és ők is beneveztek egy-egy csapattal az utcából fiuk és lányok külön-külön. Apa dolgozik, tegnap jött haza Bécsből, kint voltak 3 napig dolgozni a cégtől ahol dolgozik.
Röviden ennyi történt, semmi extra, és még az ötös lottót se mi nyertük múlt hét végén, pedig itt adták fel Zalában.
Júl.02
Bocsi-bocsi-és még egyszer bocsi!!!!!
Ne haragudjatok, tudom kicsit a hanyagságom is, de higgyétek el rengeteg dolgom volt mostanában.
Két hete dolgozni járok, és akinek sok gyereke van az biztos megért, remélem hogy az is akinek kevés, vagy egyáltalán nincs. Nem magyarázkodni akarok, hisz azt a legkönnyebb, de este mikor a négy gyerekhez haza esek azt se tudom melyikkel kezdjem a sort. Mindenki igényli hogy vele is legyek ha csak egy kicsit is, és persze nem kevés a házimunka se.
Hihetetlenül sokat segítenek az idősebb gyerekeim, és a férjem szülei is. Kicsit szokatlan még a helyzet, de majd megbarátkozunk vele. Főleg a gyerekek miatt volt fájdalmas a döntés, hogy menjek vagy ne dolgozni, az eszem azt súgta maradjak itthon, a pénztárcánk meg azt hogy el kéne menni. Hát az utóbbi mellett döntöttünk.
Van egy szomorú hírünk is, a szép kiscicánk, amelyiknek az "állataink" menüpont alatt megtalálható a fotója, a fekete-fehér szőrű sajnos eltűnt. Harmadik napja hiába várjuk haza egyszerűen nem jön. Bízom benne hogy "csak" valakinek megtetszett és lenyúlta a macskámat. Nagyon szomorú vagyok így is, de ha tudnám, hogy valami baja esett az még rosszabb lenne.
Hát röviden tömören ezek lennének az aktuális híreink, és ígérem ha nem mindennap is de minél sűrűbben foglak tájékoztatni benneteket mindenről, legyen az jó vagy éppen rossz hír.
Addig is millió puszi minden hozzánk betérőnek, és ha van rá mód és lehetőség látogassatok meg bennünket az igazi otthonunkban is.
Jún.16
Sajnos egész nap rossz idő van. Tegnapelőtt este a fiúk nagyon be voltak sózva, hogy hadd aludjanak kint a sátorba, persze nem engedtem nekik de bár engedtem volna mert egész éjjel esett. Szóval jól kezdődik a vakáció. Az este meg kitalálták, hogy helycsere lesz, és a szomszéd gyerekekkel, ők egy nagyon aranyos iker pár, egy fiú és egy lány, 14 évesek, helyet cseréltek. A fiúk a szomszédba aludtak, a lányok meg nálunk. Már várom az esti beosztást, hogy ki hol alszik.
Jún.15
Húrrá!!!! Vakáció!
Ezt a napot várták tavaly szeptember 1-e óta. Hát eljött!
Délelőtt még csak kibírták a suliban, de délben már andalogtak haza, bedobták a táskát jó mélyen a szekrény aljába(Bence a szemétbe mert tönkre ment ami nála nem csoda), aztán este sötétbe úgy kellett őket haza kiabálni az iskola udvaráról(már most hiányzik nekik) Ipi-apacsoltak!
Jún.14
Megvolt a nagy kiruccanás. Nem volt semmi esemény, azonkívül, hogy nagyon jól érezték magukat. Szinte semmit nem ettek, vissza hozták a kaját, gondolom"nem értek rá". Jól leégtek!
Jún.13
Hát nem jött be a megérzésem. Kint aludtak. A szomszédasszonytól tudom, hogy hajnali fél 6-kor már rohangásztak az udvaron. Nem tudom mennyit aludhattak. Délelőtt misén voltunk, aztán délután vendégjárás volt, egymás után érkeztek a kedves ismerősök. Sütöttünk egy jó nagycsaládos adag Tepertős pogácsát aminek akkora sikere volt hogy úgy kellett eldugnom párat holnapra mert a gyerekeim mennek Lentibe a strandra és ugye nem árt útravalónak a hamuba sült pogácsa.
Jún.12
Hát ez megint egy csendes napnak tűnik. Délután megyek Nagycsaládos gyűlésbe, de aztán azonkívül semmi esemény. A lányom (Bernadett) van nagy izgalomba mert éjszaka kint alszanak sátorba, és már nagyon be van sózva. Ki se bírja estig. Holnap meg a fiúk (Bence és a szomszéd fiú) szeretnének kint aludni, de van egy félelmem, mert tavaly is eljátszotta ezt, és amikor besötétedett be kérezkedtek a lakásba, úgy hogy mi aludtunk a sátorba Apa, Rebeka meg én. Attól félek idén is ez lesz.
jún.11
Már megint kapálással kezdtem a napot. Már nem sok van vissza, és befejezem. Délelőtt vendégeink voltak, Ágnest köszöntötte a szomszéd kislány Timike(ha mond ez valamit akkor a "Kutyakölykök" húga) meg az anyukája. Most egy kicsit lapítunk a hűvösön aztán délután csavargunk egy nagyot. Bence ma osztálybuliba megy, nagy volt az izgalom reggel. Apa kicsit beteg volt hét elején de úgy néz ki helyre is jött. Valami vírust össze szedett. Tegnap már fröccsöt ivott, úgy hogy megmarad.
jún.10
Ma nagy ünnep van. Ágnes lányunk 1 éves lett. Nem is hiszem el, most született. Olyan tündéri jó kislány(szándékosan nem írok babát), hogy jobbat kívánni se lehet. Nem tartunk nagy bulit, sütöttem egy gyümölcs tortát, majd hétvégére sütök valami ünnepit is. Nagyon kitart a nyári meleg így ma is csak hajnalba, és este megyek ki a kertbe kapálni. a déli órákban a hűvös szobába pihenünk a csajokkal.
jún.9
Hát ugye mondtam! jó pár nap eltelt és én most értem ide. Meg volt az elsőáldozás minden a legnagyobb rendben volt, és Hála istennek a jó idő is megérkezett. Ezért is nem voltam ebben a pár napban mert a gaz olyan gyönyörűen be nőtte az egész kertemet hogy megértem ki vakarni a növényeimet. A virágaim viszont pompáznak. Olyan szépek az idén hogy nem győzök betelni velük. majd arról is lesz kép megígérem. Itt lesz előzetesbe pár kép az elsőáldozásról, de lesz majd több is.
Az Ünnepelt!

Sikerült félórával előbb érkezni!

Az Atya kedvence!

A Trianon-i Ünnepségről meg csak annyit hogy gyönyörű szép volt este 8 után jöttünk haza. Én személy szerint teljesen sokkolt állapotban voltam, végig bőgtem az egészet. (egész este gombóc volt a torkomban). Ekkora igazságtalanságot nem látott a világ!!!
jún.4.
A be ígért jó idő ma se érkezett meg, de legalább nem esik az eső. Délelőtt csak vagyunk, a szokásos házi munka, mosunk, főzünk. Délután Trianon-i megemlékezésre megyünk(azért nem ünnepséget írok mert ez nekünk nem ünnep). Szóval így megy el egyik nap a másik után úgy tűnik lassan és mégis ha bele gondolok rohannak az évek. Lehet hogy egy két napig nem jövök, tudjátok Bence fiunk elsőáldozó lesz Vasárnap,és készülnöm kell. Hétfőn mindenképp jelentkezem a legújabb történésekkel.
Addig is puszillak titeket akik benéztek hozzánk, gyertek minél többet, és írjatok is nekünk.
jún.3
Hát igazából említésre méltó dolog nem történt,időjárásunk semmit nem változott, sőt egész nap esik az eső.
Jajj mit beszélek! Dehogy is nem történt. Nagyon kedves vendégeim voltak, nagyon új barátaink de annál aranyosabbak. Hoztak 4 db álomszép Begóniát. Annyira örülök el se tudom mondani. Olyan rég szerettem volna de mindig drágának tartottam.
Szóval ma is szép napunk volt eltekintve a rossz időtől.
jún.02
Ma nagyon szomorú időnk van. esik az eső, és a szél is fúj rendesen. Azt hiszem semmi érdekes nem fog történni, mivel szobafogságra vagyunk ítélve, így marad a rajzfilm nézés, főzőcskézés, és persze fejlesztem tovább a honlapunkat, kedves vendégeim örömére. Szép napot mindenkinek!
2010.Június.1.
Itt arról olvashattok, hogy éppen mi történik velünk:
Ígérem próbálok rendszeresen írni, de ha véletlenül néha kimarad, nézzétek el nekem, tudjátok nem egyszerű ekkora családot ellátni enni, inni valóval, (itt az állatainkra is gondolok), szóval zajlik az élet!
Ma nagyon jó érzés volt hogy rengetegen gondoltak rám névnapom alkalmából. Otthonról is sokan köszöntöttek, de az is jól esett hogy itt(hon) is sokkal többen szeretnek mint gondoltam! Ezt jó tudni!
Ágnes ma nagyon-nagyon vidám volt, Ő amúgy is egy csoda gyerek, mindig mosolyog és Ő a világ legjobb babája.
Rebekáról ezt nem mondanám el, Ő egy rossz evő és elég rossz alvó baba is volt de mostanra úgy néz ki beáll neki is az időérzéke, hogy mikor van éjjel, és mikor van nappal.
A nagyobbak meg elvannak, egész nap suli, utána meg ami éppen van,TV,ha jó idő van tekergés. Na persze segíteni is sokat szoktak ha mást nem akkor játszanak a picikkel.
Bevallom őszintén soha nem gondoltam hogy egyszer majd ekkora családom lesz, és lám mégis lett. Néha ki készítenek de azért nagyon tetszik ez az állandó nyüzsgés.
Apa Ő meg nem sok vizet zavar. Dolgozik reggeltől estig, ha meg itthon van se unatkozik mindig van a ház körül tenni-venni valója. Ha nem házat épít, akkor füvet nyír.
Szóval mindenkinek megvan a maga dolga, és teszi is ki hogy tudja!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
3. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tesztike.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online
avastkontakt.hupont.hu
► Ez a honlap arról szól, Kariko Katalin hogyan tette tönkre sok ember életét
rohadtka.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
16. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
18. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
20. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
21. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
22. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
23. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
25. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
26. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
27. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
30. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
31. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
32. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
34. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
35. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
36. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
37. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
38. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
39. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
40. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
41. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
42. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
43. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
44. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
45. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!
jelensegek.hupont.hu
47. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
48. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
► AKIT MEGCSAPOTT A MOZDONY FÜSTJE:) És persze azoknak is akik a vasútnál dolgoznak:)
vasutas.hupont.hu
50. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
51. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
52. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
53. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
54. Külföldi és belföldi női sztárok
► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D
csakami-sztar.hupont.hu
55. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
56. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► A Magyar Nemzeti Hölgyek Összetartás Egyesülete (Kaposvár) honlapja.
nemzetiholgyek.hupont.hu
58. NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY
► Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás.
napraforgokisvirag.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
60. Üdvözöllek a weboldalamon!
► Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.
laszlototh.hupont.hu
61. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
62. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
63. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
64. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
65. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
66. NEFER BOSZORKÁNY
► A BOSZORKÁNYSÁG LÉTEZIK, NEM PUSZTÁN LEGENDA.
neferboszi.hupont.hu
► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!
eredetiparfume.hupont.hu
68. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
69. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
70. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
71. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
72. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
73. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
74. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
75. Sütemény Receptek Gyűjteménye!
► Sütemény receptek, Torta receptek, Muffin receptek!
sutnijo.hupont.hu